Denis G. Rancourt és csapatának új tanulmánya!
“A COVID-járvány miatti beavatkozások, nem pedig a vírus okozták a halálozási arány növekedését.
Kanadai kutatók, akik az Egyesült Államokból és Európából származó részletes földrajzi és időbeli, összhalálozási adatokat elemeztek, arra a következtetésre jutottak, hogy az adatok nem kompatibilisek a világjárványos vírusterjedés meglévő modelljeivel. Az eredmények arra utalnak, hogy a világjárvány elleni védekezési politikák, valamint a hibás és veszélyes orvosi kezelések okozták a halálozási arány megugrását 2020-ban.”
“A COVID-19 világjárvány első „csúcsának” idején bekövetkezett halálesetek orvosi és kormányzati beavatkozásoknak, nem pedig egy keringő légúti vírusnak voltak köszönhetők – állapították meg kanadai kutatók a Preprints.org oldalon hétfőn közzétett tanulmányukban. https://www.preprints.org/manuscript/202506.1240/v1
Ezek a beavatkozások elsősorban idősek és szegények halálát okozták, közölték a kanadai Correlation: Research in the Public Interest nonprofit szervezet kutatói.
Dr. Joseph Hickey, Dr. Denis Rancourt és Dr. Christian Linard, a világjárvány eleje óta úttörő összhalálozási kutatások szerzői, elemezték az összhalálozási adatokat az északi félteke több helyszínén a 2020. március-májusában és június-szeptemberében zajló „első” és „nyári” világjárványcsúcsok idején.
356 oldalas tanulmányukban Európa nagy részéről és az Egyesült Államok kulcsfontosságú helyszíneiről származó adatokat elemeztek különböző földrajzi szinteken – az Egyesült Államokban államok és megyék, Európában pedig „területi statisztikai nemzeti egységek” szerint, amelyek nagyjából hasonlóak az amerikai megyékhez.
Összehasonlították ezeken a helyeken a tényleges összhalálozási arányokat egy fertőző világjárványt okozó vírus standard epidemiológiai modellekkel mért, előre jelzett összhalálozási arányaival. Azt találták, hogy még a modellek hibáit is figyelembe véve az eredmények nagyon eltértek a várttól.
Azt mondták, hogy eredményeik „erős bizonyítékot” mutatnak arra, hogy a túlzott halálozási mintázatok nem magyarázhatók egy „új és virulens vírussal (SARS-CoV-2), amely személyről személyre terjed”, ahogy azt a korai túlzott halálozási csúcsokkal foglalkozó elemzők többsége feltételezte.
Azt írták:
„Ez azt jelenti, hogy hamis az a paradigma, miszerint egy terjedő vírusos légúti betegség okozta a Covid alatti többlethalálozást. Ezt a paradigmát cáfolják a nagy felbontású geotemporális variációk empirikus megfigyelései az életkor és a törékenység szerint korrigált többlethalálozásról... az északi félteke két kontinensén.”
„Ehelyett úgy tűnik, hogy a többlethalálozás teljes mértékben iatrogén eredetű, és az úgynevezett világjárványra adott válaszlépések okozzák.”
A szerzők azt a hipotézist állították fel, hogy a kijárási korlátozásokkal kapcsolatos intézkedések komplex sorozata, amely jelentős biológiai stresszt okozott, a pánikhelyzetben alkalmazott veszélyes orvosi kezelések, valamint a tüdőgyulladás és a légzőszervi betegségek megfelelő kezelésének elmulasztása a járvány korai, összhalálozási csúcsaiban a túlzott halálozást eredményezte, amint azt más kutatási cikkekben is részletezték.
A szomszédos joghatóságoknak hasonló többlethalálozási arányokkal kellett volna rendelkezniük – de nem így történt.
Szinte közvetlenül azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet 2020. március 11-én világjárványnak nyilvánította a COVID-19-et, egyes joghatóságokban a halálozási arány jelentősen megnőtt, másokban viszont nem – még akkor is, ha a joghatóságok egymás mellett helyezkedtek el, nagy volt a népsűrűségük, és jelentős számú ember költözött naponta közöttük.
A kutatók „nagyfokú földrajzi heterogenitást” találtak a többlethalálozásban a 2020 eleji első csúcs idején, ellentétben a standard epidemiológiai modellek előrejelzésével, miszerint a hasonló, szomszédos helyek hasonló eredményekkel járnának.
Például elemezték Németország nyugati határát Hollandiával, Franciaországgal és Belgiummal. A régiók népsűrűsége, népességprofilja és a közöttük mozgó nagyfokú forgalom jellemzi őket, ami arra a feltételezésre engedett következtetni, hogy ezekben a régiókban hasonló többlethalálozási eredmények mutatkoznak.
Németországban azonban szinte nem volt többlethalálozás a nyugati határrégiókban, míg Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában magas volt a többlethalálozás.
„Az a tény, hogy a határ két oldalán ilyen nagy különbség van a halálozási arányban, arra utal, hogy valamiféle szakpolitika vagy intézkedés felelős ezért a nagy különbségért” – mondta Hickey, a tanulmány vezető szerzője a The Defendernek. „A vírus nem állna meg a határon, mert az emberek átutaznak. És állítólag nagyon fertőző.”
A kutatók összehasonlították a hasonló népességprofilú, egészségügyi rendszerű és nagy repülőterekkel rendelkező városokat országokon belül – mint például New York, Los Angeles és San Francisco az Egyesült Államokban, valamint Milánó és Róma Olaszországban –, és jelentős különbségeket találtak a többlethalálozási arányban.
Hickey szerint a standard, nagyléptékű térbeli epidemiológiai modellek, amelyek figyelembe veszik a világ különböző repülőtereire utazó és a vírust terjesztő embereket, a vírus egyenletesebb terjedését jósolták volna ezeken a különböző helyszíneken. Ez még akkor is igaz lenne, ha figyelembe vesszük a világjárvány kezdetén szinte azonnal bevezetett utazási korlátozásokat.
A halálozási adatok azonban azt mutatták, hogy egyes helyszíneken, például New Yorkban, magas volt a többlethalálozási arány, míg máshol, például San Franciscóban, nem.
A halálozási csúcsok időzítése nem egyezett meg a várakozásokkal
A kutatók azt is megállapították, hogy az országokon belül a többlethalálozás csúcsai nagyon eltérőek voltak – egyes helyeken magasabbak, máshol alacsonyabbak –, de a csúcsok egyszerre következtek be. Ezek az eredmények ellentmondanak a COVID-19 standard halálozási modelljeivel kapcsolatos elvárásoknak is .
Például az olaszországi több joghatóság elemzése során a többlethalálozási arányban jelentős eltéréseket találtak – hétszeres különbséget Északnyugat-Olaszország és Közép-Olaszország között –, annak ellenére, hogy a többlethalálozási csúcsok az egész országban ugyanabban az időben jelentkeztek. Ez a tendencia hasonló volt minden olyan európai országban, ahol magas volt a többlethalálozási csúcs.
Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy a vírus idővel a nagyobb városi központokból, ahol nagy repülőterek is találhatók, a vidéki területekre terjedt volna át, ahogy azt az epidemiológiai modellek előre jeleznék, a városi és vidéki központok egyszerre tapasztalták a csúcspontjukat.
Hickey szerint a tipikus modellekben vannak hibák, amelyek nem veszik figyelembe a populációkban tapasztalható nagyfokú sokféleséget. Ha azonban a modelleket úgy módosítanánk, hogy figyelembe vegyék a valós világban található összes regionális és populációs különbséget, az eredmény nagyobb heterogenitás lenne az egyik helyről a másikra. Ehelyett nagyfokú szinkronitás volt megfigyelhető a bármilyen okból bekövetkező halálozási csúcsokban.
Magasabb halálozási arány a magasabb szegénységi rátával
A kutatók a „megyék közötti egyenlőtlenségek” elemzése során jelentős különbségeket találtak a gazdag és a szomszédos szegény települések között. Megvizsgálták a társadalmi-gazdasági sebezhetőségi mutatókat, amelyek olyan tényezőket is tartalmaznak, mint az egy főre jutó jövedelem.
Az egyik legnagyobb különbség Manhattan és a Bronx között mutatkozott, amelyek egymással határosak. Azokon a helyeken, ahol magasabb a szegénység és nagyobb a nem fehér lakosok száma, mint például a Bronxban, sokkal magasabb volt a halálozási arány, mint a szomszédos Manhattanben. Hasonló különbségeket találtak London különböző kerületeiben is.
„Kivételesen magas F-csúcsok [az első csúcsidőszakban mért többlethalálozás] fordultak elő olyan területeken, ahol nagy, államilag finanszírozott kórházak szolgálják ki a szegény vagy társadalmi-gazdaságilag törékeny közösségeket, olyan régiókban, ahol a szegény környékek gazdag környékek közelében helyezkednek el, mint például a New York-i Bronx, valamint London két Brent és Westminster kerülete” – írták.
A vírus terjedésének hagyományos epidemiológiai modelljei azt jósolják, hogy azoknál az embereknél, akik zsúfoltabb lakhatási körülmények között élnek, amikor egy fertőző vírus terjed, magasabb a többlethalálozási arány. A többlethalálozási adatok azonban nagyfokú változékonyságot mutattak. Egyes helyeken a zsúfolt lakhatási körülmények között élőknél magas, máshol alacsony volt a többlethalálozási arány.
A kutatók intézményi helyszín szerint is elemezték a haláleseteket, összehasonlítva a kórházakat, az idősotthonokat és az otthonokat. Azt találták, hogy a magas halálozási arányú helyeken aránytalanul sok haláleset történt kórházakban. Az alacsony halálozási arányú helyeken pedig a halálesetek átlagosnál nagyobb aránya történt otthon.
Tekintettel arra, hogy az uralkodó vírusterjedési paradigma nem vette figyelembe a többlethalálozás általános eloszlását, azzal érvelnek, hogy a magasabb többlethalálozási aránnyal rendelkező helyeken a kórházakban bekövetkezett magasabb halálesetek száma alátámasztja azt a hipotézist, hogy az orvosi beavatkozások növelték a számokat.
Hickey szerint például a COVID első hónapjainak „őrületében” az olyan intézkedéseket, mint a gépi lélegeztetés, kipróbálatlan módon alkalmazták. Gyakran alkalmazták őket, és néha két embert is ugyanarra a lélegeztetőgépre kapcsoltak. „Aneszteziológus gépeket” használtak, amelyek nagyobb kockázatot hordoznak, mint a hagyományos gépi lélegeztetőgépek.
Hickey szerint azt is állítják, hogy a járványügyi intézkedések biológiai stressze – melyek az embereket bezárták, elkülönítették , előírták a tesztelést és egyéb intézkedéseket – jelentős stresszt jelentett a nagy népesség számára.
Ez a stressz csökkentette az immunrendszer hatékonyságát, és az embereket fogékonyabbá tette a tüdőgyulladás kialakulására, amelyet aztán kezeletlenül hagytak. Ez volt a túlzott halálozás egyik fő mozgatórugója az első csúcsidőszakban.”
